Nem dráma, bizonytalanság

„Az egykori és lefelé csúszó középosztály fellázadt és szabadabban szeretne élni, gondolkodni, ez az egyik legfontosabb oka Trump győzelmének. Olyan változásokra kell felkészülnünk, ami sokak számára döbbenetes meglepetéseket fog okozni és amire az amerikaiak többsége sincs felkészülve. Sem Orbán, sem a magyar baloldal nem örülhet igazán: az elnökválasztás eredményeképpen a globalizmus gyengülni fog, erősebben védik majd a nemzeti piacokat, ami viszont a legkárosabb Magyarország számára lehet Európában. Fizetni fogunk még ezért, ha máshogy nem, akkor jóval több pénzt a NATO-nak, mint eddig. A baloldal viszont útválasztás előtt áll: vagy hajlandó foglalkozni az embereket ténylegesen érdeklőproblémákkal, vagy öt-tízszázalékos pártcsoport lesz.” – vallja Szabó László, a Concorde Alapkezelő elnöke, aki az egyik legsikeresebb magyar vagyonkezelő, pénzügyi befektető, egyben harcostársam a Kung-Fu Akadémián. És, ha már egymást ütjük az edzőteremben, gondoltunk egyet, és elbeszélgettünk az egyik ilyen után az Akadémia teázójában.  

 

download_20161111_095151.jpg

 

SZ: Mit gondolsz, vége a világnak? Mekkora a dráma, ha van egyáltalán azzal, hogy Trump nyert? 

 

Szabó Laci: Nincs dráma, csak bizonytalanság: fogalmunk sincs, hogy mi fog történni. Annyit látunk, hogy ez az egész beleillik egy kézzelfogható sorozatba, amelyben benne van az osztrák elnökválasztás, Merkel népszerűségvesztése, Le Pen megerősödése, a Brexit, és most Trump győzelme. A fejlett világ alsó középosztálya vesztese volt az elmúlt 20 évnek, és nem akar továbbra is szolidáris lenni, amikor az a saját vagyonvesztését jelenti. Egy példa: az Egyesült Államokban ma a medián családijövedelmek nem érik el a 90-es évek végének szintjét, miközben a medián lakásárak 60-70 százalékkal vannak magasabban.

 

SZ: Ez miért veszteség? Ha ingatlantulajdonosok voltak, akkor nyertek azzal, hogy majdnem megkétszereződött a lakásuk ára.

 

Szabó Laci: Pont ez a baj, ugye. A vagyonos réteg jól jött ki ebből, ők a háztulajdonosok. A középosztály azonban, annak is az alsó része nem rendelkezik komoly ingatlanvagyonnal, sokkal inkább bérlőként (a családok 40 százaléka) elszenvedője a drágulásnak. A fiatalok közül is nagyon sokan tengődnek ingatlantulajdon nélkül, hitelekkel a nyakukban. A húsz évnyi jövedelmi stagnálás egyébként önmagában is demoralizáló.

 

SZ: Jó, akkor Trumpra szavaztak. De mi lesz holnaptól? Trump majd megoldja a problémáikat?

 

Szabó Laci: Nem szeretném csupán gazdasági kérdésekre leegyszerűsíteni a problémát. Nyilván számos ok van. Például érdekes támadásnak van kitéve a politikai korrektség intézménye. A hétköznapi emberek egy része a túlzott politikai korrektség nyelvét nem tudta igazán elfogadni, mert úgy látta, pont emiatt nem fogalmazhatja meg a problémáit és félelmeit. Nem beszélhettek úgy, ahogy akartak, figyelniük kellett a szóhasználatra. 

 

SZ: Nem beszélhettek úgy, vagy nem beszélhettek arról, amiről akartak?

 

Szabó Laci: Mindkettő. Meg kellett tanulniuk tabukkal élni, kerülniük kellett bizonyos problémákat és szóhasználatot. A globalizmus és az ebből eredő sokszínűség békés kezelésére kialakult az a kódrendszer, hogy mely témákról nem szabad beszélni, és amiről meg beszélni lehet, azt milyen olyan szavakkal tegyék, amelyek nem sértőek senkire nézve sem.

 

SZ: Mint például?

 

Szabó Laci: Kisebbségek helyzete, a női egyenjogúság extrém kifejeződései, amikor már egy bezárt ajtó is szexuális zaklatás jelenthet. Egyre több témában kellett nagyon figyelni, miközben mind a nők egyenjogúsága, mind a kisebbségek elfogadása természetesen nekem is fontos értékek, de értem az amerikai középrétegek igényét is arra, hogy őszintébb és szabadabb kifejezésmóddal szeretnének élni. Nem véletlenül népszerű a Family Guy sorozat.

 

SZ: Trump felszabadította őket?

 

Szabó Laci: Nem. Az amerikaiak azt tudják, hogy mit nem akarnak, de azt nem, hogy helyette mi legyen. És, persze, ahogy mondtam: Trumpról sem tudják, hogy mit fog tenni. Tiltakoztak a politikai elit ellen, ez tette Trumpot sikeressé, ahogy ugyanezen okból szavazták meg a brit polgárok a Brexitet.

 

SZ: A politikai elit egy része a briteknél Brexitet akart, illetve Trump is része az elitnek...

 

Szabó Laci: Trump a politikán kívülről jött, szemben Clinton politikai beágyazottságával. A britteknél is úgy éreztem, a szavazás egy hangsúlyos fricska a fennálló status quo-val szemben. Persze, lehet, hogy ez csupán képzelgés a részemről. Németországban a menekültkérdés lett ilyen konfliktus tárgya, az Egyesült Államokban a jövedelmi stagnálás és a különbségek drasztikus növekedése, Nagy-Britanniában pedig a kulturális sokk, hogy amikor kimennek az utcára, akkor teljesen más arcokat látnak, mint láttak tíz évvel ezelőtt. Van, akinek ez tetszik, és vannak azok, akiknek ez idegen. Sokak számára a változások túl gyorsak, és ez ellenkezést vált ki belőlük. Meggyőződésem, hogy a globalizációnak is vannak ciklusai. Ha ez igaz, akkor a felívelő szakaszokat hanyatló periodusok követik. Látok arra esélyt, hogy jelenleg éppen ennek a folyamatnak az elején vagyunk. Ha Trump tényleg helyzetbe akarja hozni az amerikai középosztályt, akkor bizony korlátoznia kell a mexikói, vagy a kínai importot. Valószínűleg ezt meg fogja próbálni. 

 

SZ: Erősődni fog a protekcionzmus?

 

Szabó Laci: Elég nagy esély van rá.

 

SZ: Ez jó? Nem jár rosszabbul a középosztály akkor, ha a globalizáció visszaszorulása miatt drágábban tud vásárolni?

 

Szabó Laci: A globalizáció hasznos dolog, de ezt nehéz elmondani annak a munkásnak, akik elvesztette a munkáját, mert a gyártókapacitást kivitték Kínába, vagy Mexikóba. Arról nem is beszélve, hogy az amerikai fizikai munkás 40 évvel ezelőtt, a globalizáció sokkal alacsonyabb szintjén királynak érezhette magát. Abszolút értelemben is jól élt, összehasonlítva (és szubjektíve ez az igazán fontos!) pedig sokkal jobban, mint a legtöbb ember a világ más részein.

 

SZ: Trump azt mondta, hogy megbünteti a külföldön dolgoztató amerikai cégeket…

 

Szabó Laci: Most maradjunk az átlagembernél: őt nem tudod megnyugtatni, hogy összeségében igazságos az, ha helyette más keres pénzt, mert a globalizmus majd azért közvetve, meg makrószinten neki is segíteni fog valahogy. Az amerikai munkásnak igaza van a saját szempontjából, mint ahogyan a közép-európai munkásnak is, aki igazságtalannak tartja, hogy hasonló munkáért a világ szerencsésebb részein 5-6-szor több pénz jár. Itt mindenkinek igaza van, ezért lehetetlen mindenkinek megnyugtató választ találni.

 

SZ: Befektetőként te mit vársz Trumptól?

 

Szabó Laci: Számomra a legnagyobb probléma, hogy kiszámíthatatlan. Hillary részese volt a hivatalos politikai ökoszisztémának, konformista, kiszámítható, konszenzuskereső. Nagy hurrikánok nem követték volna a mozgását. Trumpról nem tudjuk ezt elmondani biztosan. Sötét ló. Annyit tudunk róla, hogy ingatlanokat fejlesztett, és ha azok sikerültek, akkor hazavitte a pénzt, ha nem, akkor a bankok nyakán hagyta az adósságokat. Pályafutását látva nem tartom kizártnak, hogy a republikánus mintákat nem feltétlenül követve költségvetési hiány növelésével fogja próbálni erősíteni a gazdaságot, például utakat épít amerikai cégekkel állami pénzből. Trump, a republikánus szenátus és a republikánus kongresszus triumvirátusa az elmúlt húsz évben példátlan hatalmi koncentrációt testesít meg. Olyan változásokra kell felkészülnünk, ami sokak számára döbbenetes meglepetéseket fog okozni. Szerintem ezt az amerikaiak többsége még nem érzi. Mi magyarok már sokkal jobban tudjuk, hogy egy nonkomformista politikus abszolút törvényalkotói többséggel milyen mértékű változásokat tud generálni.

 

SZ: Azért a republikánusok most jóval megosztottabbak, mint 2010-ben a Fidesz volt. 

 

Szabó Laci: Trump meggyőző ember, végigharcolta az amerikai politika iron man versenyét  és a küzdelem végén az Egyesült Államok elnökének választották.Tagadhatatlan meggyőző erővel bír, amivel – és persze elnöki hatalmával ezt a képességét megtámogatva – vélhetően pártársaira is hatással lehet. Mindenképpen könnyebb dolga lesz, mintha a demokraták ellenőriznék a Szenátust és a Kongresszust.

 

SZ: Mi lehet Trump megválasztásának a hatása Európára és Magyarországra?

 

Szabó Laci: A viszony vélhetően bonyolódni fog, bár igaz, hogy a jelenlegi európai politikai erőviszonyok Trump nélkül is jelentősen átalakulnak a következő 12 hónapban. Elég itt a francia, német, holland választásokra gondolni. Trump nehezményezi például, hogy a NATO, így Európa biztonságának fenntartásában Európa nem vesz részt lehetőségeinek arányában. Ebben pedig Magyarország élen jár, mert miközben a hadseregünk egy vicc, a NATO 2 százalékos GDP arányos honvédelmi költségvetés ajánlásával szemben ennek egy harmadát szántuk erre a célra. Rá fogunk arra kényszerülni, hogy több pénzt költsünk a hadseregre. Másrészt, a szabadkereskedelem korlátai növekedni fognak, amely Európában Csehországot és Magyarországot érinti a legérzékenyebben, mert ezen két ország esetében a legnagyobb a külkereskedelem GDP-hez mért aránya. Ebből következően Magyarországnak nem érdeke semmiféle kereskedelmi korlátozás. Mindezek alapján nem merném azt állítani, hogy Trump megválasztása egyértelműen jó Magyarországnak. 

 

SZ: Akik ezt állítják, azok inkább Orbán Viktorra gondolnak ilyenkor.

 

Szabó Laci: Mondjuk abban van egy kis igazság, hogy a magyar hivatalos külpolitika és Hillary Clinton viszonyát nehéz lenne alulmúlni. Trump-pal szemben legalább nem sügérszintről indulunk.

 

SZ: Visszatérve a hatásokra? Mi lesz Európára még hatással Trump megválasztásából?

 

Szabó Laci: Intenzívebben foglalkoznak olyan kérdésekkel Európában, amivel eddig kevésbé tették. Trump mexikói vendégmunkásokkal kapcsolatos megnyilvánulásai óriási nyilvános vitákat generáltak. Európában a menekültkérdés erősödik majd fel, Londonban a munkaerő szabad áramlásával kapcsolatos álláspont körüli csatározás, amely már közvetlenül fog érinteni nagyon sok magyar embert. Most kezdik felfogni azt az európai politikusok is, hogy amennyiben érdemben nem foglalkoznak azokkal a kérdésekkel, amelyek a választókat érdeklik, akkor le fogják váltani őket. 

 

SZ: Akkor Orbán nagyszerűen csinálta, hiszen ő megértette, sőt elsőként ment szembe a migránsokkal, és egyetlenként állt Trump mellé miniszterelnökként.

 

Szabó Laci: Orbán nagyon jól felismerte a kérdést, hogy ezzel foglalkozni kell. Az már más dolog, hogy ezt hogyan fordította a belpolitikai céljai érdekébe, és mindezt mennyire ízléses kampánnyal jelenítette meg. A felismerést azonban nem lehet elvitatni tőle. 

 

SZ: A migránskérdésből például az jöhet ki egy európai politikus számára, ha maradni akar a hatalomban, hogy csak az ő kiutasításuknak van jövője, mert ha nem ezt képviseli, akkor politikai hulla lesz?

 

Szabó Laci: Inkább úgy fogalmaznék, hogy aki érdemben nem foglalkozik ezzel a kérdéssel, az politikai hulla lesz. Miközben Európa büszke lehet arra, és én is Európára, hogy eddig minden politikai üldözöttet befogadott. Ezt Európa eddig elbírta. Azt a másfél-kétmillió menekültet is el fogja bírni, akik eddig bejöttek. De a világ globalizálódott, és ma már nem hónapok kérdése, hogy menekültek bejöjjenek Európába, hanem napok, néha órák. Ezt az áradatot már nem tudja, sajnos. 

 

SZ: „A meg kell hallani a választók hangját” elve működött volna a nácikkal szemben a harmincas években? Ha a baloldal például finomabban, de náci lett volna, akkor szebben alakult volna a történelem, mert lett volna esélyük hatalomra kerülni?

 

Szabó Laci: Általánosságban válaszolnék inkább: minden politikusnak van egy bizonyos mozgástere, így felelőssége (és talán kötelesége is) is abban, hogy próbálja meg az általa gondolt jobb irány felé ösztökélni választóit. Az a politikus, aki a választói által komoly problémának tartott kérdésben ignorálja azok

véleményét, előbb-utóbb elveszíti a befolyásolási képeségét is, hiszen megbukik.

 

SZ: Itt nem csak ignorálásról van szó. Vannak olyan pártok Európában, amelyek kifejezetten befogadáspártiak.

 

Szabó Laci: Ezzel nincsen semmi baj. Amivel baj van, hogy a politikát mára szinte mindenhol tömegpártok uralják, amelyek szükségszerűen egy csomó esetben ellentétes nézetet képviselő szavazókat képviselnek. Az ilyen megosztó kérdések felmerülését próbálják elkerülni vagy ha nem tudják, elkenik a választ. Éppen ezért lehetetlen egy széles gyűjtőpártban őszintén politizálni. Egy, a társadalom szűkebb, szellemileg homogénabb részét megcélzó párt elvileg lehet őszinte. Ha lenne Magyarországon egy kapitalista párt és a szavazatok tíz százalékának az összeszedését célozná meg, akkor politizálhatna teljesen őszintén az alacsony adókért és újraelosztásért, akár nagyon markáns jelmondatokkal, amelyek sokaknál kiütik a biztosítékot. A magyar baloldal egy részének pedig, ha az lenne a célja, hogy megformáljon egy tisztességes emberjogi pártot, azt ugyanígy el tudná vinni a öt-tíz százalékos tartományba, a menekültek teljes védelmével például. Egy normális politikai rendszerben elvileg mindkettő bejuthatna a Parlamentbe. Egy rétegpárt tehát figyelmen kívül hagyhatja a választók többségének véleményét, ha azt vállalhatatlannak érzi. Egy tömegpárt ugyanakkor nem teheti meg ugyanezt. Ha mégis megteszi, vagy nem tudja drasztikusan átformálni a saját irányában az emberek álláspontját, előbb-utóbb rétegpárttá válik.

 

Címkék: trump