A Magyar Nyelv talán a legnagyobb ajándék, amit az élettől kaptam.

Új kötettel jelentkezett 2017-ben Postásy Csaba költő, fizikus, kocsmáros, doktor és pincér. Az Agylyuk címre hallgató könyv borítóját fia, Postásy Gergő tervezte és a Konkrét könyvek kiadó adta ki. Ennek apropóján beszélgettünk azzal a célzattal is, hogy ezt a kötetet a Harci Művészeti blog és a Kortárs FB-oldal, olvasói számára megvásárlásra ajánlhassa.

SZ: Harmadik versesköteted jelenik meg. A köteted megjelenési idejét mi határozta meg: szigorú kiadói határidő, vagy egy érzés, hogy „most elkészültem, mehet nyomdába”?

Postásy Csaba: Felforrt a víz. Mielőtt minden elpárolog, kell egy buta itatós vagy egy meleg gőzkamra, ahol valami nyoma marad annak, hogy valaki játszott a tűzzel – egyszer.  Az arány a lényeg. Térben és időben. A HARMÓNIA – Billy Vaughnt hallgatva.

SZ: Mint a korábbi kötetekben, most is jelen van az erős nyelvi játék, a magyar nyelv alapos ismeretének és a költő humorának szerencsés összhatása. Ugyanakkor benne van a teljesen szabad száj is, illetve az ezekkel könnyed, illetve flegma megoldásokkal szembeállítható, szigorú elvárás arról, hogy valahogy nyomot kell hagyni a világban, hatni és változtatni kell rajta. Jól érzem ezt a feszültséget ebben a kötetben és benned, vagy tiltakozol ezekkel a mondatokkal szemben? Lehet-e ezek között helyes arányt felállítani az élet receptjeként, hogy mondjuk hetven százalék lazaság, harminc százalék komolyság? Mi a helyes arány, ha van?

Postásy Csaba: Nekem a Magyar Nyelv talán a legnagyobb ajándék, amit az élettől kaptam. De még inkább egy élettárs, végtelen szerelem, kölcsönös tisztelet egymás iránt, úgyhogy mégis ágyasom, cédám, akivel mindent lehet: élvezi, sikongat, imádja, ha játszom vele. Én beszélgetni szoktam a saját nyelvemmel – szabad szájjal, élveteg. Persze, hogy örül a csikló tájékán, és még jobb, ha más is örül velem. VOAJÖR  az egész világ, hiszen így tanulunk egymástól. Az élet receptje pedig nem más, mint NÉZNI ÉS NÉZNI HAGYNI, és mindezt HARMÓNIÁBAN, békés mosollyal – Billy Vaughnt hallgatva.

dsc_0242.JPG   Postásy Csabával boltnyitásra várva.  

SZ: A Deus ex machina szokatlanul közvetlen hitvallás Istenről, semmi igazán komoly nyelvi trükk nincs benne, „csak” egy meglátás hullám-tenger-szél és a mögöttük levő nap kapcsolatáról. A Beatango már címében is hordozza a játékosságot, benne pedig egy nyers és profán invitálás a táncparkett közepén történő (ön)örömszerzésről. Megfér ez a két világ egymással? Mintha az Istenhivők szégyelnék a szexualitást, a szexben hívők pedig távolságot tartanának a Jóistentől. Te pedig ezt az egészet felrúgod. Rosszul érzem?

Postásy Csaba: Isten létezése számomra nem KÉRDÉS, hanem VÁLASZ. És nem is inkább hit, hanem evidencia. Mi parányi részei vagyunk Istennek: Ő ott lüktet minden sejtünkben. Mi általa, s Ő általunk létezik. Ez azért szép, mert egyszerű. Az az Istenhívő, aki szégyelli a szexualitást, nem hisz Istenben. Vagy legalábbis ócska kontárnak gondolja, hogy a vágy, a kéj, az orgazmus setét bűnének terhével teremtett meg minket, embereket. A szex nem bűn. A torkoskodás, az igen. Azt meg is gyóntam gyerekkoromban. Három üdvözlégy, két miatyánk. Az a Szexmágus pedig, aki nem hisz Istenben, a legnagyobb bigott, saját vallásának áldozata. Egyszer persze majd bekopogtat nála is a KALAUZ, kacsint egyet, kilyukasztja a lejárt jegyét, és megérti végre ő is, mi is az az égi HARMÓNIA: csendben, megadóan keresztbe teszi a lécét – persze Billy Vaughnt hallgatva.

SZ: Nagyon szeretem a nyelvi játékaidat. Először Postásy Csabával akkor találkoztam, amikor elolvastam az „Alkoholmentes sor – leírhatatlan”-t, és tudtam, hogy ennek az embernek szeretni fogom a munkáit. Ebben a kötetben is folyamatosan jönnek a meglepő fordulatok, miközben ezeket a játékokat továbbra is nagyon komolynak érzem. Egy példa: „Már épp Letettem magamról, Aztán Letettem magamról Terhed”, írod, és miközben mosolygok ezen, érzem az állítás súlyát is. Ezzel kapcsolatban két kérdésem van: ezek hol és hogyan születnek, másrészt, szoktál-e kidobni nyelvi játékot csak azért, mert játékos volt, de üzenetben nem túl erős, nem tartott sehová?

Postásy Csaba: Semmi sincs magától. Magától lenni valaminek, annyi mint a semmiből születni. Értelem nem szülhet értelmetlenséget – csak fordítva. Nagyon kell figyelni arra, hogy mielőtt kidobnál egy „nyelvi játékot”, próbáld megérteni, kicsit átformálva, plasztikusan forgasd meg magad előtt, és a látszólagos értelmetlenség néha prizmaként mutatja meg a szavak mint fény sokszínűségét. A virágos rét nem lehet öncélú, arra biztos jó, hogy jókedvűen hanyatt dobd magad, HARMÓNIÁBAN a napbarnított léggel – Billy Vaughnt hallgatva.

SZ: A kötetben – mások mellett – álom és valóság kapcsolatát keresed, dűlőre sem nagyon jutsz abban, hogy melyik melyik. A kötet elolvasása végén még minden lehet: az álom valóság és álom is, ahogy a valóság is lehet álom, vagy valóság. Az elmosódó határok, a bizonytalanság megnyugtat téged, menedéket jelent?

Postásy Csaba: Miközben ezen a kérdésen gondolkodtam, a következő sorokat írta le a kezem: „EGY LEPKE ÁRNYÉKA A VÁLLAMRA ÜLT. ÉN A LEPKÉRE NÉZTEM, MIRE AZ ÁRNYÉK MEGSÉRTŐDÖTT, S ELREPÜLT”. De az is lehet, hogy csak álmodtam az egészet, békésen szuszogva, HARMÓNIÁBAN – Billy Vaughnt hallgatva.

SZ: „Majd akkor hiszem el Hogy a halál létezik, Ha majd hozzám lép És bemutatkozik”, írod. Fizikus vagy, tudod, hogy a gravitációban attól hiszünk, mert eddig minden golyó leesett a földre, amit elengedtünk. Ebből pedig tudjuk, hogy a következő golyó is leesik. A halál is hasonló, nem? Vagy, inkább ne foglalkozzunk ezzel, éljünk? Hiszen másutt azt írod: „Ha folyamatosan Az idő múlásán gondolkozol Szép lassan Az idő kezd el gondolkodni A te elmúlásodon”. Szóval, dobjuk ki ezt a problematikát, éljünk?

Postásy Csaba: A Barátaimnak írtam a minap: „Tegnap éjjel megfejtettem UNIVERZUMUNK MINDEN TITKÁT! A VILÁGUNK lényegében egy VÖDÖR VÍZ, amelybe egy VILÁGCSAPBÓL folyik a víz! Ez a vízfolyás definiálja lényegében az IDŐT! Mi valahol a Vödörben, a nagy örvénylésben egy buborékban éldegélünk, s próbáljuk megfejteni létezésünk, s persze a többi buborék létezésének az értelmét! ILYEN NINCS! Mi azért vagyunk, mert kinyitották azt a kurva csapot. Ha a csapot elzárják, az oxigén elfogy, a VÍZ és az IDŐ megáll, s mi mehetünk a picsába a VILÁGKÉPLETÜNKKEL együtt. Addig is A NAGY BUBORÉKBAN ilyen Stephen Hawking nevű tudóshülyék próbálják a Vödör méretéből és az ott zajló örvénylésből meghatározni a Tehenészlány mellbőségét  A Tehenészlányét! Aki kinyitotta a csapot! A VILÁGCSAPOT!”  De persze azt is mondhatnám, hogy a halál hülyeség, a halál az élők találmánya. Vagy vallhatnám akár, hogy „rien ne vient du néant, comme rien ne retourne au néant”[1] – csak ezt nem értem.

Mindeközben Isten mosolyogva, nagy HARMÓNIÁBAN a Vödör Vízzel és a Tehenészlánnyal – Billy Vaughnt hallgatott.

SZ: A szocializmus „igazságosságának” köszönhetjük a Falánk Faló éttermet? Jól látom, hogy a fizikusdoktor feltaláló és költő ezzel tudott egzisztenciát teremteni magának, nem az eredeti szakmájával?

Postásy Csaba: Ha nincs „szocializmus”, akkor valószínűleg fizikus se lettem volna, mert akkor még AZT HITTEM (sic!), hogy a fizika realitásával még a marxizmus sem bír megbirkózni. A leninizmusról nem is beszélve. Nem így történt. A Materializmus legyőzte a Materializmust. Fizikusként persze elmehettem volna Amerikába, de nem volt kedvem hozzá. Minek? Egy újabb bombát kitalálni? Ilyet mindenki tud. Inkább játékokat találtam ki itthon, s a tengernyi pénzből kocsmát nyitottam. Ahogy kell! Aztán megittam a hasznomat. Ahogy kell! Pár éve kis híján kicsekkoltam, de a Góré adott egy pofont, s visszazavart. Most itt vagyok, és a PINCÉR NOBEL-DÍJRA hajtok. Biztos vagyok benne, hogy ezt miattam létre fogják hozni. Egyesített Fizikai, Irodalmi és Béke Nobel-díj. Plusz poszthumusz Szépségkirálynői korona száz évre előre. Már megérte. Tehát ha nincs szocializmus, nincs ez a kötet sem. Csak békés alkoholisták számolgatják zsoldjukat HARMÓNIÁBAN a Hold másik felén – Billy Vaughnt hallgatva.

SZ: Ajánlott út egy költő számára, hogy legyen egy polgári szakmája, és a költészet maradjon a hobbi? Vagy van bármilyen út ahhoz, hogy valaki főállásban legyen költő?

Postásy Csaba: Egy költő számára csak egy út létezik…

SZ: …Gondolom, hogy kiírja magából, ami belül felgyülemlett. Billy Vaughnt hallgatva ez tűnik számomra az egyetlen útnak. Köszönöm az interjút.

 

[1] ,,Semmi nem jön a semmiből, mint ahogy semmi nem tér vissza a semmibe.”